Tevékenységek a pályázatban - Mikepércs Önkormányzat honlapja

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Tevékenységek a pályázatban

A pályázatban megvalósuló, szerteágazó tevékenységek közül mutatjuk be a legjelentősebbeket a honlap ezen részében.

Tájékoztató a Védőni Szolgálat meghosszabbított nyitvatartásáról

 

Ezúton tájokoztatjuk a helyi lakosságot, hogy a Szabadság u. 1. szám alatt az Egészségközpontban működő Védőnői Szolgálat 2015. május elejétől mindkét körzetben meghosszabbított ügyfélfogadással várja a kedves Anyukákat, gyermekeiket és a várandós kismamákat.

 

Mindkét védőnői körzet esetén szerda délután 16:00 - 18:00 között is van lehetőség a védőnők személyes felkeresésére. Ezen időszak előzetes telefonos bejelentéshez kötött.

 

Reméljük, hogy a rugalmasabb nyitvatartással megkönnyítjuk a dolgozó Anyukák, Kismamák rendszeres védőnői látogatását.

 

I. számú védőnői körzet tel. száma: 06-70-332-2607

II. számú védőnői körzet tel. száma: 06-70-331-6121

 


 

Konzultációs lehetőség Mikepércs Község Önkormányzatánál (NAK)

 

A "Munka és Magánélet harmonizálása Mikepércsen" című projekt keretén belül kísérleti jelleggel kialakításra került Mikepércs Község Önkormányzatánál egy konzultációs pont a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hatáskörébe tartozó ügyintézesekkel kapcsolatban. Ezen intézkedésünk célja megkönnyíteni a helyi mezőgazdasági vállalkozók ügyintézéseit, mellyel reményeink szerint időt takarítunk meg számukra.

 

A konzultációs pont kötetlen munkaidőben működik előzetes bejelentkezés alapján.

 

Bejelentkezni az alábbi zöld számon lehetséges:

 

06-80-205-487

 



Mikepércs, mint családbarát település

(a kisgyermekes családok figyelmébe ajánljuk)

 

Mikepércs Község demográfiai mutatói az országos átlaghoz képest kimagaslóan kedvezően alakulnak. A 2005. évi adathoz képest a 0-6 éves korú gyermekek száma több, mint 55%-kal emelkedett.

 

Mikepércs Község Önkormányzata ezen kedvező tendencia megtartásáért számos intézkedést hozott, annak érdekében, hogy Mikepércs családbarát, és innovatív szemléletű településsé váljon, ahol valóban odafigyelnek a kisgyermekes családok igényeire és önkormányzati intézkedésekkel meg is könnyítik a családok mindennapjait.

 

Ezen törekvésünkben valamennyi helyi intézmény partnerünk volt, így mára sikerült egy olyan komplex szolgáltatásfejlesztést végrehajtanunk, ahol a kisgyermekes családok számára már nem jelent gondot a gyermekek nyári felügyelete, illetve hétköznapokon a kora reggeli és késő délutáni gyermekfelügyelet.  Ezen szolgáltatásaink összefoglalva az alábbiak:

 

- A Csodavár Óvoda minden napon 06:00 - 17:30 között bizotsítja a gyermekek felügyeletét. Továbbá ügyeleti rendszerben egész nyáron nyitvatart a munkavállaló szülők gyermekei számára.

 

- A helyi Bölcsőde minden napon  06:00 - 18:00 között nyitvart.  Továbbá igény szerint a teljes nyári időtartamban biztosítja a gyermekek ellátását, gondozását.

 

- A Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola minden reggel 07:00 órától ügyeleti rendszerben biztosítja a gyermekek felügyeletét, a  tanévzárást követően pedig, június utolsó két hetében nyári napközis tábort biztosít az alsó tagozatos gyermekek számára.

 

- Mikepércs Község Önkormányzata júliusban és augusztus elején több hetes nyári tábort biztosít az általános iskolás gyermekek számára tartalmas és aktív programokkal. Ezen nyári tábor helyszíne szintén a helyi általános iskola.

 

A fenti szolgáltatásokról részletes tájékoztatást az Intézményvezetők adnak.

 

Bár a gyermekek számára a családban töltött időt semmi sem pótolja, mégis Önkormányzatunk és helyi intézményeink a rugalmas működésükkel hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a helyi családok könnyebben össze tudják hangolni a munkabeli kötelességeiket a családi életükkel.

 

Célunk, hogy mindennapjaikat ne a helyi intézmények nyitvatartásához kelljen igazítani, hanem Önkormányzatunk és  Intézményeinek szolgálató jelleggel működjenek  kiemelt figyelmet fordítva a helyi családok igényeire.

 

 


 

Tájékoztató a mikepércsi posta meghosszabbított nyitva tartásáról


A Magyar Posta Zrt. területi igazgatósága támogatja a mikepércsi posta heti egy napon 18.00 óráig történő meghosszabbított nyitva tartását, melyet a bevezetés előtt a központtal is engedélyeztetni szükséges. Az engedélyezési eljárást követően lesz lehetőség arra, hogy próba jelleggel, a valós igények vizsgálata mellett, heti egy napon, a helyi posta este 18.00 óráig legyen nyitva. Jelenleg heti egyszer meghosszabbított jelleggel, hétfőnként, 17.00-ig várja a szolgáltatást igénybe vevő Mikepércsi Polgárokat a Posta helyi hivatala.

 

 (A kép Rácz Tamásné a Magyar Posta Zrt. területi igazgató és Tímár Zoltán polgármester személyes megbeszélésén készült.)

 

 



Tájékozatató

Mikepércs Község Önkormányzatának

innovatív, rugalmas szolgáltatásainak bevezetéséről

(kattintson a képre)

 

 


 

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a helyi iparűzési adó ügyintézéséhez tartozó formanyomtatványok a könnyebb ügyintézés érdekében már elektronikusan is elérhetőek Mikepércs Község honlapján (old.mikepercs.hu)

 

http://old.mikepercs.hu/hu/helyi_hirek/bevallas_a_helyi_iparuzesi_adorol_allando_jellegu_iparuzesi_tevekenyseg_eseten_2015_evi

 

Reméljük a dokumentumok online elérhetőségével időt takarítunk meg Önöknek!

 



Díjmentesen igényelhető Előadásanyagok a munka és a magánélet harmonizálása jegyében


Tisztelt Mikepércsi Lakosság!


Örömmel tájékoztatjuk, hogy a „Munka és a Magánélet harmonizálása Mikepércsen” című projekt keretén belül elkészült az e-Esély elektronikus előadás összefoglaló, mely díjmentesen igényelhető a projekt Információs Szolgálatán (Zöld szám: 06-80-205-487, Email: munkaesmaganelet@gmail.com). Az összefoglaló előadásanyagok a projekt egyes tanácsadási tevékenysége során feltárt fejlesztendő területeken kínál ismeretanyagokat az érdeklődők számára elsősorban a rugalmas foglalkoztatás, valamint a munka és magánélet összeegyeztethetőségének témájában.


Reméljük az elkészített előadásanyaggal hozzájárulunk a helyi lakosság munkavállalási lehetőségeinek bővítéséhez, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetéséhez

.

Az előadásanyagok díjmentesen igényelhetőek az alábbi adatlap kitöltésével és megküldésével a munkaesmaganelet@gmail.com email címre. Az előadás anyagok e-mail formájában kerülnek megküldésre.


Az előadások több célcsoport számára készültek, ezért témájuk nagyon szerteágazó. Kérjük az alábbi adatlap kitöltésével válassza ki az Önt leginkább érdeklő témák.


 

                                                                  Adatlap



Projektünkkel az Ön lehetőségeit kívánjuk bővíteni!






Tisztelt Mikepércsi Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Posta Zrt. értesítése alapján 2015. aprilis 1-i hatállyal a  Kelet-magyarországi Területi Igazgatóság irányítása alá tartozó Mikepércs posta nyitvatartása az alábbiak szerint módosul:

 

Hétfő: 08:00-12:00, 12:30 - 17:00

Kedd: 08:00-12:00, 12:30 - 16:00

Szerda:08:00-12:00, 12:30 - 16:00

Csütörtök:08:00-12:00, 12:30 - 16:00

Péntek: 08:00-12:00, 12:30 - 15:00





Elérhető a "Munka és Magánélet harmonizálása Mikepércsen" című projekt zöld telefonszáma

 

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a "Munka és Magánélet harmonizálása Mikepércsen" című projekt Információs Szolgálata kiegészült egy ingyenes hívható zöld telefonszámmal.

 

A zöld számon igényelhető a projekt során elkészült nyilvános előadásanyagok, valamint mintadokumentációk a rugalmas foglalkoztatásról. Továbbá a zöld számon van lehetőség a projekt során fejlesztett önkormányzati szolgálatásokra való bejelentkezésre.

 

A í"Munka és Magánélet harmonizálása Mikepércsen" című projekt díjmentesen hívható zöld telefonszáma: 06-80-205-487

 


 

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a munka és magánélet harmonizálása jegyében  az önkormányzati ügyintézési dokumentumok folyamatosan kerülnek feltöltésre a old.mikepercs.hu weboldalra. 

 

A dokumentumok elektronikus elérhetőségével is szeretnénk biztosítani, hogy a hivatalos ügyek intézése az ügyfél számára a lehető legkevesebb időráfordítással történjen meg  és ne kelljen emiatt szabadságot kivennie a munkahelyéről.

 

 A dokumentumok elektronikus letölthetőségének célja a gyorsabb, hatékonyabb és kényelmesebb ügyintézés biztosítása a mikepércsi lakosság számára.

 

A települési adó bevallási formanyomtatványa az alábbi linken letölthető:

 

http://old.mikepercs.hu/hu/helyi_hirek/telepulesi_ado_bevallasi_nyomtatvany



 

A  TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0035 azonosító számú, "Munka és Magánélet Harmonizálása Mikepércsen" című projekt keretén belül 2015. március 25-én időmenedzsment, időgazdálkodás témában szakértői tanácsadás zajlott az Önkormányzat és Önkormányzati Intézmények munkatársai számára. A tanácsadáson kb. 25 fő vett részt.

 

A modern időgazdálkodási ismeretek nélkülözhetetlenek mind a munkaszervezés területén, mind pedig a magánélet szervezésében.

A projekt keretén belül az időmenedzsment ismeretek kiemelkedő jelentőségűek az önkormányzati munkatársak számára  az átszervezésre kerülő és hosszútávon fenntartható rugalamas, szolgáltató önkormányzat biztosításához.

 

Az időmenedzsment tanácsadás szakmai anyaga hamarosan elektronikusan is elérhető lesz, melyet az önkormányzat munkatársain túl minden mikepércsi lakos díjmentesen igényelhet.

 

Az igénylés módjáról  részletesen tájékoztatjuk az érdeklődőket!

 

 


 

Kedves Szülők!

 

Szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a 2015. április 4-én megrendezésre kerülő bábelőadáson kihelyezésre kerülnek a "Munka és Magánélet harmonizálása" című projekt kérdőívei, mely az önkormányzati szolgáltatásfejlesztés lakossági igényfelmérésre irányul. Az előadás előtt/után kérjük szánjon két percet a kérdőív kitöltésére, annak érdekében, hogy valóban a helyi igényeknek megfelelő szolgáltatások kerüljenek átalakításra a projekt keretén belül. A kérdőívek az Előadás után leadhatóak a Wass Albert Közösségi Ház munkatársának.

 

Számítva véleményére, köszönjük együttműködését!

 


 

Időmenedzsment, időgazdálkodás témájú nyílt tréning kerül megrendezésre a projekt kerettében AZ IDŐ ÉRTÉK, GAZDÁLKODJUNK VELE HATÉKONYANYAN címmel.

 

IDŐPONT: 2015. március 25. (szerda) 14:00 óra
HELYSZÍN: Mikepércs, Művelődési Ház, Kossuth u. 1.

 

MEGHÍVÓ (kattintson a szóra)

 


 

2015. március 12-én marketing téréning zajlott le a pályázat keretében.

 


Előadás anyagok:

- Pályázati összefoglaló,

- Családbarát település,

- Szolgáltató önkormányzat.

 


 

A pályázat egyik tevékenysége az un. "Felmérés készítése helyi cégek foglalkoztatási körülményeiről", melynek első ütemében a munkaadói oldal vizsgálata történt meg. A felmérés kérdőíve az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

 

Kérdőív felméréshez.

 


 

Az alábbi mappa a pályázat céljait foglalja össze röviden.

 

Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata