Évfordulók - Mikepércs Önkormányzat honlapja

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Évfordulók


70 éve született Újhelyi János

"Újhelyi János Mikepércsen született 1941 – ben. Itt nőtt fel és végezte el az általános iskolát kitűnő eredménnyel, itt lett először szerelmes a tiszteletes úr lányába, Várkonyi Anikóba, gyakorta merítette innen témáit is, egy – egy gyermekkori emlék vagy érzés ugyanis kitörölhetetlenül megmaradt benne. Ide tért vissza az édesanyjához, aki mindig szeretően bölcs tanácsokkal látta el, s akihez mindig volt néhány kedves sora, amikor megjelenő írásait, könyveit átadta: „ Anyunak sok – sok szeretettel. Jancsi”. Ahogyan ő mondta: „ Két fa árnyékában nőttem fel: apámtól a tölgy szívósságát és magányosságát, anyámtól az akác szelíd, mindig nyitott természetét örököltem”.

Debrecenbe járt gimnáziumba, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar – könyvtár szakára. Ötödéves korában került a Filmgyár közelébe, ahol együtt dolgozott Bacsó Péterrel, Kovács Andrással, Fábry Zoltánnal. Több mint negyven filmben közreműködött dramaturgként. Ő dramatizálta többek között A szerelmes biciklisták, az Utazás a koponyám körül, A tanú, a Szerelem első vérig,a Szerelem második vérig, a Szeleburdi vakáció, a Töredék az életről, a Ballagás, a nem élhetek muzsika szó nélkül című filmeket. Ekkor kezdett el novellákat írni, s ezek meg is jelentek a különböző antológiákban, az Alföldben, a Tiszatájban és az Új Forrásban. Novellái közül néhányat franciára és oroszra is lefordították. Első regénye a Svédország messze van 1972 – ben jelent meg és lengyelre is lefordították. Ezt követte a Vágyódás című regénye, majd a Feketevágás című novelláskötete, és a Pompeji vörös című kisregény. Utolsó kötete A kés van nálam. Emlékét művei őrzik mindazok lelkében, akik olvassák írásait.”

                                                                 Czirják Katalin

 

                                           Forrás: Mikepércsi Hírmondó 1993.03.25.

                                                           

 

                                

                              Újhelyi János és Sediánszky János

                                    a Fiatal Filmesek Klubján

                                    

Könyvtárunk ajánlott könyvei, kiadványai:

  • Újhelyi János: Kés van nálam ( 1986)

  • Áramütés/ ötlettől a filmig szerkesztette és az interjúkat készítette: Újhelyi János (1979)

  • Az író – életéről; Újhelyi János : Ünnepnapok ( visszaemlékezés) Karácsony – Krisztus születése, Húsvét – Krisztus feltámadása, Május 1., Október 23. – 1956  (In: Falunapi Hírmondó I. évf. 1. szám, 1998. augusztus 14., 20.o – 21. o.)

  • Újhelyi János: Szülőföldem szép határa  (In: Mikepércsi Hírmondó, III. évf. 1. szám 2000.03.28.,14 .o., Mikepércsi Hírmondó III. évf. 2. szám, 2000. 07.10., 22.o.)

  • Sípos Sándor: Barátom, Újhelyi János Emlékére  (In: Mikepércsi Hírmondó, III. évf. 1. szám 2000.03.28. ,15 .o.)

  • Újhelyi János: ANIKÓ!  (In: Mikepércsi Hírmondó, II.. évf.3. szám 1999.10.15. ,16 .o.)

  • Újhelyi János: Disznótor  (In: Mikepércsi Hírmondó I. évf. 3. szám 1998.12.16. , 11.o.)

 

                        
Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata