[Magazin - Mikepércs Önkormányzat

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Wass Albert Emlékverseny

2012. jan. 30.

A versenyt Mikepércs és Hajdúbagos önkormányzata, első alkalommal rendezte meg január 28-án, településünkön.>>>

A hagyományteremtésen túl az önkormányzatok célja az volt, hogy megismertessék gyermekeinket Wass Albert munkásságával, haza- és nemzetszeretetével, valamint műveinek örökérvényű igazságaival.

 

(További képek a képgalériában)

A megmérettetésen a két rendező település diákjain kívül, Újléta, Hosszúpályi, Monostorpályi és a partiumi Szilágybagos tehetséges ifjúsága is részt vett.
A délelőtt folyamán a csapatok versenyeztek, számot adva lexikális tudásukról és olvasottságukról, majd az ebédet követően a Kultúrházban vers- és prózamondásban jeleskedtek tanulóink.

A legjobban szereplőket könyvjutalommal és erdélyi kirándulással jutalmazta a zsűri.

 

Versenyeredmények:

 

I. korcsoport (5-6. osztály) – Versmondás
I. helyezett: Fekete László (6. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Kovács Kis István balladája
II. helyezett: Kurucsó Boglárka (5. osztály) – Újléta – Kiss Zoltán Általános Iskola – Felkészítő: Sütő Sándorné - Előadott mű: Karácsony
III. helyezett: Borók Dóra (6. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Új székelysirató
 
I. korcsoport (5-6. osztály) – Prózamondás
I. helyezett: Kincses Krisztina (6. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola – Felkészítő: Bogdán Ilona - Előadott mű: mese az erdőről
II. helyezett: Karalyos Anita (5. osztály) – Hosszúpályi – Irinyi József Általános Iskola – Felkészítő: Garbaczné Simon Erzsébet - Előadott mű: A gyökér megszólal
III. helyezett: Havrilla Szabina (5. osztály) – Hosszúpályi – Irinyi József Általános Iskola – Felkészítő: Garbaczné Simon Erzsébet - Előadott mű: Virágtemetés – Előhang
 
II. korcsoport (7-8. osztály) – Versmondás
I. helyezett: Gábor Dóra (7. osztály) – Hosszúpályi – Irinyi József Általános Iskola – Felkészítő: Gáti Zsuzsa - Előadott mű: Erdélyi hitvallás
II. helyezett: Galgóczi Klaudia (8. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Magányos magyar fa
III. helyezett: Borók Nikolett (8. osztály) – Monostorpályi – Irinyi József Általános Iskola Thuólt István Tagintézménye – Felkészítő: Kovácsné Adorján Ildikó - Előadott mű: Nagypénteki sirató
 
II. korcsoport (7-8. osztály) – Prózamondás
I. helyezett: Birtalan Noémi (7. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola – Felkészítő: Bogdán Ilona - Előadott mű: Tizenhárom almafa
II. helyezett: Kerecsenyi Gréta (8. osztály) – Mikepércs – Szabó Kálmán Utcai Óvoda és Általános Iskola Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskolai Intézményegysége – Felkészítő: Dévényi Mihályné - Előadott mű: Rézkígyó (Részlet: A paraszt)
III. helyezett: Antal Zsanett (8. osztály) – Monostorpályi – Irinyi József Általános Iskola Thuólt István Tagintézménye – Felkészítő: Kovácsné Adorján Ildikó - Előadott mű: Hagyaték
 
I. korcsoport abszolút nyertese: Kincses Krisztina (6. osztály) – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola
II. korcsoport abszolút nyertese: Birtalan Noémi (7. osztály)  – Szilágybagos – Szilágybagosi Általános Iskola

 

 

Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata