2009. ápr. 29.
Évek óta hagyomány, hogy névadónk Hunyadi János tiszteletére "Hunyadi napot" rendeznek a B.J.Á.I. és AMI és Hunyadi János Általános Tagintézményének pedagógusai és diákjai, alsóban, felsőben egyaránt, a korosztályoknak megfelelő programokkal, vetélkedőkkel.
Ebben a tanévben a tavaszi szünetet követő pénteki napra esett a választás.
Persze a felkészülést nem hagyták a pedagógusok az utolsó pillanatra.
A programok között volt akadályverseny, kézműves foglalkozások, melyek természetesen mind Hunyadi korához kötődtek.
Így a tanárnők vezényletével volt korona, kardkészítés, korabeli történet, mesehallgatás és ezzel kapcsolatos feladatok.
A délután sem telt unalmasan. Bár a szekerek nem érkeztek meg, hogy a Vekeri tóhoz vigyék a gyerekeket, mert előző nap lemondták, és az idő is riogatott, az első osztályosok nem ijedtek meg és a sportpályáig sétáltak, ahol a gyerekek szaladgáltak, labdáztak, piknikeztek.
A többi osztály az iskola épületében kézműveskedett a napközis nevelők irányítása mellett.