[Magazin - Mikepércs Önkormányzat

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Történelmi emléktúra

2011. nov. 02.
A mikepércsi Őszidő Nyugdíjas Egyesülettel ez év október 1 –én autóbuszos kirándulásra indultunk a román területen lévő magyar emlékekhez.

Mivel Nagyváradon kb. másfél hónapja voltunk, így a város nevezettségeit már ismerjük.

Helyette egy város melletti gazdaság paradicsomültetvényét néztük meg. Érdekes volt látni a 2 hektárnyi üvegházat, amelyben a paradicsomtövek földet nem érintenek, számítógép vezérléssel kapják a tápoldatot, a vizet és a permetezést.




Nagyszalontán felkerestük az Arany János Emlékmúzeumot, melyet a városközpont Csonkatorony nevű legrégebbi épületében rendeztek be, a költő fia, Arany László kezdeményezésére.



Fantasztikus tárlatvezetésben volt részünk, teljes részletességgel, humorral fűszerezve ismerkedtünk a korral, költővel, családjával, pályatársaival. A múzeum igazgatójáról mindannyiunkra átragadt a lelkesedés és az öröm, hogy Arannyal együtt  magyarnak vallhatjuk magunkat.

A nagyszalontai szoborparkban megcsodálhattuk itt született nagyjaink mellszobrát, Arany egészalakos, ülőhelyzetben ábrázolt szobrát. Fejet hajtottunk a Kossuth szobor előtt, mely egész Románia területén az egyetlen megmaradt alkotás nemzetünk nagy fiáról.




Részt vettünk a hajdúk emlékére rendezett koszorúzáson, ahol mint hajdútelepülésről érkezőknek, külön örültek nekünk.

Mi is elhelyeztük koszorúnkat a hajdúkra és Aranyra emlékezve a Csonkatorony falán elhelyezett emléktáblára.

Meglátogattuk Arany János szülőházát, amit kb. 2 éve újították fel és tárnak a látogatók elé. Áthatott bennünket a hely szelleme, szinte nem akarózott továbbmenni.

Innen Arad volt a következő cél. Úton odafelé régi Kossuth nótákat, ’ 48–as dalokat énekeltünk. A velünk utazó unokák szívesen tanulták meg Arany megzenésített versét, a Nemzetőr dalt (Kalapomon nemzetiszín rózsa…).

Aradon felkerestük a várat, melyet úgy tudtunk, hogy látogatható már, miután megszűnt katonai szerepe. Sajnos csak körbe buszoztunk, mert bemenni nem tudtunk.

Felkerestük a Szabadságszobrot, melyet a 48–as honvédtábornokok kivégzésére emlékezve állítottak. Megcsodáltuk a tábornokok talapzaton elhelyezett domborművét és tiszteletünk jeléül koszorúztunk, elénekeltük a Szabadságharc dalait.

Sajnáljuk, hogy Aradon nem találkozhattunk magyarul beszélőkkel, magyar felirattal. A város régi szelleme szívünkben él tovább.

Az utolsó állomás Gyula volt, immár itthon, ahol a gyönyörűen felújított vár, a rendezett kiállító terek, a park szépsége lenyűgözött bennünket.

Fáradtan, de büszke magyarként tértünk haza késő este. Sokunkban már a következő cél körvonalazódott: Ópusztaszer.




Köszönjük Önkormányzatunknak és támogatóinknak ezt a csodálatos napot!


 

                                                                  Veszelovszkiné Albert Erzsébet

                                        a Mikepércsi Őszidő Nyugdíjas

                   Egyesület elnöke           

Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata