2011. nov. 02.
Mivel Nagyváradon kb. másfél hónapja voltunk,
így a város nevezettségeit már ismerjük.
Helyette egy város melletti gazdaság
paradicsomültetvényét néztük meg. Érdekes volt látni a 2 hektárnyi üvegházat,
amelyben a paradicsomtövek földet nem érintenek, számítógép vezérléssel kapják
a tápoldatot, a vizet és a permetezést.
Nagyszalontán felkerestük az Arany János
Emlékmúzeumot, melyet a városközpont Csonkatorony nevű legrégebbi épületében
rendeztek be, a költő fia, Arany László kezdeményezésére.
Fantasztikus
tárlatvezetésben volt részünk, teljes részletességgel, humorral fűszerezve
ismerkedtünk a korral, költővel, családjával, pályatársaival. A múzeum
igazgatójáról mindannyiunkra átragadt a lelkesedés és az öröm, hogy Arannyal
együtt magyarnak vallhatjuk magunkat.
A nagyszalontai szoborparkban megcsodálhattuk
itt született nagyjaink mellszobrát, Arany egészalakos, ülőhelyzetben ábrázolt
szobrát. Fejet hajtottunk a Kossuth szobor előtt, mely egész Románia területén
az egyetlen megmaradt alkotás nemzetünk nagy fiáról.
Részt vettünk a hajdúk emlékére rendezett
koszorúzáson, ahol mint hajdútelepülésről érkezőknek, külön örültek nekünk.
Mi is elhelyeztük koszorúnkat a hajdúkra és
Aranyra emlékezve a Csonkatorony falán elhelyezett emléktáblára.
Meglátogattuk Arany János szülőházát, amit kb. 2
éve újították fel és tárnak a látogatók elé. Áthatott bennünket a hely szelleme,
szinte nem akarózott továbbmenni.
Innen Arad volt a következő cél. Úton odafelé
régi Kossuth nótákat, ’ 48–as dalokat énekeltünk. A velünk utazó unokák
szívesen tanulták meg Arany megzenésített versét, a Nemzetőr dalt (Kalapomon
nemzetiszín rózsa…).
Aradon felkerestük a várat, melyet úgy tudtunk,
hogy látogatható már, miután megszűnt katonai szerepe. Sajnos csak körbe
buszoztunk, mert bemenni nem tudtunk.
Felkerestük a Szabadságszobrot, melyet a 48–as
honvédtábornokok kivégzésére emlékezve állítottak. Megcsodáltuk a tábornokok
talapzaton elhelyezett domborművét és tiszteletünk jeléül koszorúztunk,
elénekeltük a Szabadságharc dalait.
Sajnáljuk, hogy Aradon nem találkozhattunk
magyarul beszélőkkel, magyar felirattal. A város régi szelleme szívünkben él
tovább.
Az utolsó állomás Gyula volt, immár itthon, ahol
a gyönyörűen felújított vár, a rendezett kiállító terek, a park szépsége
lenyűgözött bennünket.
Fáradtan, de büszke magyarként tértünk haza késő
este. Sokunkban már a következő cél körvonalazódott: Ópusztaszer.
Köszönjük Önkormányzatunknak és támogatóinknak
ezt a csodálatos napot!
Veszelovszkiné
Albert Erzsébet
a Mikepércsi Őszidő Nyugdíjas
Egyesület elnöke
