[Magazin - Mikepércs Önkormányzat

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Programajánló

2011. jan. 06.

Grandpierre Attila előadása, Január 6-án (csütörtökön), a Művelődési Házban.

14:00 Gyerekeknek
Grandpierre Attila: Szentgyörgyi Albert, a tehetség az élet lényege
Miben áll a tehetség lényege? Minden ember tehetséges valamiben, de
hogyan lehet ezt megérteni? Az előadó a tehetség értelmezésének egy,
az eddiginél mélyebb értelmezését adja; a tehetség az élet szeretetéből
fakad, a tehetség az élet lényegéből fakadó korlátlan teremtőerő emberi,
az egyén életszeretetének mértékével arányos mértékű megnyilvánulása.
A tehetség ezen forradalmian új felfogása alapján tehetségünk alapvetően
mélyebb szinten megerősíthető, az emberi tehetség forradalmian
nagyszerűbb módon fejlődhet ki. Ezzel összefüggésben merül fel Szentgyörgyi
Albert tehetség-felfogása, és ennek révén derül új fény az élet
lényegére.


19:00 Felnőtteknek

Grandpierre Attila: Tudat és valóság
Amikor a mai filozófiák a “valóság” fogalma alatt valami tőlünk feltétlen,
abszolút független gondolattartalmat értenek, valami olyasmit akarnak elszakítani
tőlünk, amire életünk egésze épül. Hogy lehet az, hogy az a nyugati
civilizáció, ami mindent feltétlen uralma alá akar hajtani, a Természetet
éppúgy, mint az emberek belső világát, egyszer csak előáll egy ilyen tabufogalommal?
Egy olyan fogalommal, ami kizárja, hogy elménkkel valóságos
hatást gyakorolhatunk a valóság természetére? Miért nem akar élni egy
ilyen lehetőséggel a nyugati civilizáció? Grandpierre Attila előadásában
megismerkedhetünk a tudat és a valóság egymásra hatásával, mit is jelent
pontosan az, hogy a valóság teremtése a tudatok kölcsönhatásain alapszik.
És sok más érdekes kérdésre is választ kaphatunk.


Mindenkit szeretettel várunk!

Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata