[Magazin - Mikepércs Önkormányzat

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Gyereknap-a falu határain belül is kitűnő volt a hangulat

2009. jún. 10.
Bár az időjárás csak félig meddig volt kegyes, a falu határain belül is tökéletesen zajlott a gyereknap.

Mint minden évben, idén is megrendezték a gyereknapot a mikepércsi iskola diákjai részére. Ezen a napon nem számít, hogy ki hány éves, és még a kamaszok is visszabújnak a gyerekbőrbe… de még a felnőttek is elgondolkodnak a gyermekéveken, hiszen ők is valakinek még mindig a gyerekei…

 

Máskor is előfordult már, hogy az időjárás igyekezett közbeszólni a mulatságnak, de a szervezők erre az esetre is gondolva kidolgoztak egy „B” tervet, mely forgatókönyv szerint hibátlanul lezajlott minden program.

A gyerekeket és a pedagógusokat már korán reggel várta egy kis édesség meglepetés, melyet egy esztári vállalkozó: Halász Attila ajánlott fel ajándékként.

A kisebbek a reggeli gyülekezőt és tájékoztatót követően mozizhattak a Művelődési Házban, ahol a közkedvelt Shrek 2-t tekinthették meg.

Eközben a bátor vállalkozók számháborúzhattak, vagy éppen focibajnokságon vehettek részt.

Ezt követően az Ákom – Bákom Bohóc társulat szórakoztatta a gyerekeket, mely egy rendkívül interaktív program volt számukra, hiszen a zenebohócok őket is bevonták a bolondozásba…mert a gyereknap értük van.

De a meglepetések sora itt még nem ért véget!

Az ebédet követően az alsó tagozatosok is átvonultak a Nagyváradi úti épületbe, pontosabban annak udvarára, na és ott szemük elé tárult a „Kánaán”.

Több játék is várta őket, ahol kedvük szerint tombolhattak… ez alkalommal senki sem szólt rájuk.

Volt ugrálóvár, élőcsocsó, gladiátor – és sumoszőnyeg. Mindezek mellett meglepetésként várta még a bátrabbakat pónilovaglás, a bátortalanabbakat pedig pónisimogatás, melyet Neisz Dávid 7. osztályos, és Szabó Valentina 6. osztályos tanulók biztosították.

Természetesen a nagyobbak sem maradtak ki semmi jóból, sőt ők, illetve szüleik főzhettek is bográcsban az udvaron, és lovasbemutatóval is szórakoztatták az érdeklődőket.

A nap mindenki számára élmény volt, és senki sem hiányolta a Vekeri hangulatot, mely a borús időjárás jóvoltából hiúsult meg.

 

Köszönjük a szervezőknek ezt a szép napot!

                                                                          - t. k.-

 

Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata