[Magazin - Mikepércs Önkormányzat

Főoldal
Keresés a weboldalban:

Képgaléria


Drogfutás - a drog ellen az életért

2009. máj. 19.
Mikepércs lakossága és a település diákjai is letették voksukat a drogellenesség mellett, és május 18-án 11.30-kor fogadták a Drogmentes Magyarországért Maraton futóit a falu határában. Együtt tették meg az utat az iskoláig, ahol a szervezők előadást tartottak. Bátran kijelenthető, hogy községünk diákjai negatív véleménnyel vannak a drogokról.

Ahogy L. Ron Hubbard filozófus mondja: „A drogok megfosztják az életet azoktól az érzésektől és örömöktől, melyek az élet valódi értelmét adják.”

 

A középiskola tökéletes melegágya az egymás utánzásának, így nagyjából erre a korra tehető, amikor a fiatalok először találkoznak a kábítószerekkel, majd kipróbálják a drogokat. Ez a tendencia folyamatos romlást mutat, így az első droghasználat ma már egyre inkább 14 éves korra tehető. Büntetőjog szempontjából is ez a kor a vízválasztó, a releváns.

 

A Drogmentes Magyarországért Maraton szervezői 2002 – ben vállalták fel, hogy elviszik hírét annak, hogy az ország lakossága egy emberként fogott össze, hogy megállítsa a drog terjedését, használatának növekedését.

 

A Maraton szervezői évről –évre megszervezik az ország körüli futást, mellyel a drogmentes élet mellett demonstrálnak. A mozgalomhoz már 600 neves személy is csatlakozott, többek között Gáspár Laci, Geszti Péter, Gálvölgyi János, és több olimpiai bajnok is.

 

A programsorozat idén április 22-én indult a Parlament elől. A 42 napos, 310 települést érintő, 2000 kilométeres futó programhoz már több tízezren csatlakoztak.

Így Mikepércs és a mikepércsi diákok, lakosság is letette a voksát a drogellenesség mellett, és május 18 – án Kovács Tünde testnevelő tanárnő vezetésével 11.30-kor fogadták a futókat a falu határában. Együtt tették meg az utat az iskoláig, ahol a szervezők előadást tartottak. Bátran lehetett kérdezni, véleményt nyilvánítani a témában.

 

A programsorozathoz az iskola a kezdetektől csatlakozott, így mára tradícióvá nőtte ki magát.

Bátran mondhatjuk, hogy a mikepércsi diákok nem mutatnak érdeklődést a drogok irányába, abszolút negatív vélemények hangzottak el a droghasználatról, azok káros következményeiről.

 

A droggal szemben csak együtt, összefogással és egyéni felelősségvállalással lehet fellépni, tenni valamit a drogproblémával kapcsolatban.

 

Ez mindenki feladata!

Hírek   |   Település   |   Önkormányzat   |   Letöltések   |   Képgaléria   |   Vendégkönyv
Minden jog fenntartva! 2009 Mikepércs Önkormányzata