2011. dec. 02.
Az első állomásunk Hosszúpályiban volt. Megnéztük az
éppen felújítás alatt álló magtárat, a helyreállításra váró részeken a régi
építészeti elemekkel ismerkedtünk, pl. a boltívrakás technikájával. Útba
ejtettük a főteret, ahol a fából készült szobrokat, térplasztikákat
„elemeztük”.
A gyerekek sorra ismerték fel az ősi magyar
motívumokat, s ez az aha-élmény gyereket, tanárt boldogsággal töltött el. Aztán
a helyismereti múzeumban nézegettük meg a régi paraszti élethez szükséges
szerszámokat, eszközöket. Nem is gondoltam volna, hogy a ma falun élő
gyermeknek élmény a gémes kútból való vízhúzás, vagy hogy az ágyakban
szalmazsákon aludtak.
A
következő állomásunk Monostorpályiban, a Tubus-magtáraknál volt. Komoly
fejtörést okozott a gyerekeknek, hogy hogyan jutott fel az a hatalmas tömegű
gabona a tároló felső szintjére.
Az
álmosdi Kölcsey-házban egy nyugdíjas tanár bácsi fogadta a gyerekeket. A
koruknak megfelelően szinte tanórát tartva beszélt Kölcseyről, a Református
Kollégium világáról, a ház berendezési tárgyairól. Aztán kimentünk a
Bocskai-szabadságharc csatájának emléket állító szoborcsoporthoz. Röviden
megemlékeztünk a történtekről, majd rácsodálkoztunk, hogy milyen közel van
Románia, s hogy valamikor ez is Magyarország volt. A fiúk pillanatok alatt
lejátszották a csatát, a határban még a kukorica betakarítás után maradt
itt-ott kóró, ami kiváló kard lett a leleményes gyerekkézben, a gyalogos
katonáknak pedig hatalmas tormalevél lett a pajzsuk. /Így legalább a tájegység
fontos növényével is megismerkedtek./
Ezt
követően utaztunk Nagykerekibe. A Bocskai-kastélyban interaktív tárlatvezetésen
vettünk részt. Nagyon tetszett a gyerekeknek a sok fegyver, a lányoknak a szép
nemesi öltözék.
A nagyteremben vándorkiállítás volt a bolygókról
készült festményekből, amely bejárja egész Európát. Ezen keresztül ismerkedtünk
a Naprendszerünkkel, az itt eltöltött idő végeztével a legtöbb gyerek fel tudta
sorolni a bolygókat.
Délután
négy órára-kellően elfáradva- érkeztünk haza. Másnap az iskolában se vége, se hossza nem volt az
élménybeszámolónak. Ez számomra, mint szervezőnek azt bizonyítja, hogy megérte
ezt a napot erre a kirándulásra fordítani.
Dévényi Mihályné
tanár