2012. okt. 29.
(további képek a képgalériában)
50. házassági évfordulójukat ünnepelte Balogh Sándor és felesége, Kovács Margit. 1962. március 24-én kötöttek házasságot Mikepércsen. Előző nap térdig érő hó hullott, s a lakodalom napjára térdig érő sár lett. A szülői háznál volt egy kisebb lagzi az egyházi esküvő után. Az újasszony Vácdukáról költözött férjéhez, aki mint katona ott dolgozott, az aratási munkákra vezényelték oda őket. Margit néni lány korában Pestre járt be dolgozni a Pamutipari Vállalathoz, de miután összeházasodtak, teljesen új irányt vett az élete. Debrecenben a savanyító üzemben helyezkedett el, Sándor bácsi pedig az építőiparban talált munkát. Aztán úgy döntöttek, saját maguk urai lesznek, s lovas szekérrel kezdtek el fuvarozni. Margit néni épp úgy megfogta a lapátot, mint Sándor bácsi, ha szenet kellett pakolni. Nem volt más segítség, a cementes zsákot is a feleség segített feltenni a szekérre, s ha esett, ha fújt, ott ültek egymás mellett a lovas fogaton. Tíz évig éltek ebből, aztán gazdálkodni kezdtek, de a bizonytalan kenyér helyett valami biztos megélhetés után néztek. Sándor bácsi állást vállalt a polgármesteri hivatalban, majd a termelőszövetkezetben, de a súlyosbodó betegsége miatt rokkant nyugdíjas lett. Margit néni pedig a rendőrségen takarított, hiszen nőttek a lányok, egyre többe került az élet.
Margit 1963-ban született, főiskolát végzett, s ma nyugállományú börtönőr alezredes, Pesten él férjével és egy fiával. A második kislányuk, Edit 1966-ban született, s az érettségi után ő is börtönőr lett, mára törzszászlós. Jelenleg Tordason él párjával.
Lett volna egy harmadik gyermekük is, egy kisfiú, de ő sajnos egy hetes korában meghalt.
Most Margit néni betegsége miatt arra kényszerülnek, hogy egymástól külön éljenek. Margit néninek lebénult a fél oldala, s az ápolását egyedül nem tudja megoldani a férje, így az idősek otthonában kellett elhelyezni. Hétvégeken ki-kihozza, vagy megy látogatni a Sándor bácsi a feleségét, de így is egyre nehezebben viseli a magányt. Hét közben hordják neki az ebédet, hétvégeken pedig főz magának. Kénytelen volt megtanulni ezt is. Ő tartja rendben a lakást is, a lányok a nagyobb takarítást elvégzik, és amikor tehetik, jönnek segíteni. De nap mint nap szenved attól, hogy üres a nagy ház, nincs kihez szólni.
(további képek a képgalériában)
Kovács Károly és felesége Kovács Irma 1962. augusztus 18-án kötöttek házasságot. Akkor úgy mondták, hogy KISZ esküvőjük volt. Irma néni református vallású volt, Károly bácsi katolikus, s így egyszerűbb volt a dolog. Nem csináltak nagy lakodalmat, csak a család és a barátok voltak a szülői háznál tartott lakodalomban. Irma néni modern menyasszony volt, nem menyasszonyi ruhában esküdött, hanem egy csinos kiskosztümben. Miután összeházasodtak, Károly bácsi ment vissza Dorogra, hiszen a bányában dolgozott, Irma néni pedig a friss egészségügyi végzettségével Berettyóújfaluban kapott állást. Három hónapot bírtak ki így, aztán Irma néni költözött a férjéhez. Akkoriban a bányászok kétszer annyit kerestek, mint más fizikai munkás, így hamar összegyűlt egy lakásra való. Nagy örömükre jött az első gyermekük, 1964-ben megszületett Ildikó. Sajnos a szülés közbeni komplikációk miatt Irma néni kórházba került, a pár hetes csecsemő itthon a nagyszülőknél nevelkedett. Aztán az orvosok kimondták a végszót, ha egészséges ember akar lenni Irma néni, el kell költözniük Dorogról.
Hazaköltöztek az anyai szülőkhöz, de az a három hónap, míg sikerült új egzisztenciát teremteni, Károly bácsi életéből éveket vett el. Ő vájár volt, ahhoz értett, azt szerette, ott voltak a szakmai előrejutásra kilátásai. A növényvédő állomáson kapott munkát, később a Vízműhöz került. 1971-ben megszületett a kisfiúk, Karcsi. Annak ellenére vállalta Irma néni, hogy az orvosok megtiltották, riogatták. Szerencsére túl nagy baj nem lett.
Az Idősek Otthonából átkerült a körzeti orvos mellé, s innen is ment nyugdíjba.
Mindketten közösségi emberek, szerették és ma is szeretik a társaságot. A helyi közéletben is vállaltak szerepet, Károly bácsi 15 évig volt polgárőr, annak ellenére, hogy 1983-ban kapott egy szívinfarktust. Ha leírná, mi minden történt vele, egy kisebbfajta regény is kitelne az esetekből.
Irma néni előbb tanácstag, vb tag, majd helyi képviselő volt 1973-tól 2000-ig.
Ma már három unokájuk van, az Ildikóék lánya anglisztika szakos az egyetemen, Karcsiék fia a debreceni Dóczy Gimnázium tanulója, s a kislányuk már négyéves ovis.
Ha nem kell az unokákkal foglalkozni, Károly bácsi az udvar körül tesz-vesz. Olyan az udvara, mint egy japánkert, csodálatra méltó türelemmel alakítja, formálja a bokrokat, fákat, szökőkutat készített, s gyűjti a különleges növényeket, dolgozik a zöldségeskertben. Irma nénié a lakás, a főzés, s amikor csak teheti, olvas, keresztrejtvényt fejt. Élik a nyugdíjasok kiegyensúlyozott életét, szerencsére egyiküket sem hagyta el a jó humora.
(további képek a képgalériában)
Szabó János és felesége, Balogh Margit 1962. szeptember 15-én kötöttek házasságot. A vőlegény 25 éves, a menyasszony 18 éves volt. Akkoriban a lányok mihamarabb férjhez akartak menni, s Margit néni amilyen mutatós kislány volt, hamar megakadt rajta a szeme a sorkatonai szolgálatát töltő Gugyoribeli fiatalembernek. A lakodalom itt volt a lányos háznál, a vőlegény rokonsága lőcsös szekereken jött a lányos házhoz, aztán annak rendje-módja szerint kikérték a menyasszonyt, s szépen felsétáltak a tanácsházára. Kiss Sándorné (Szűcs Irén néni) adta össze őket. A ruhájához 4 méter hosszú fátyol dukált, s bizony elég volt a karján vinni a közel két kilométeres sétán! Az elmúlt ötven év alatt voltak jó dolgok is, de volt sok rossz is, ami nincsenből fakadt. Nehezen tudtak önálló életet kezdeni. János bácsi kor reggeltől késő estig odavolt, Tibi fiuk azt kérdezte egyszer az anyukájától: „Nekünk nincs apukánk?” Előbb építési telket vettek, aztán saját kezükkel építették fel a házat. Bizony előfordult, hogy a vakolat még meg sem száradt, s egybe jött le a falról. Olyankor János bácsi földhöz csapta a sapkáját, a mérge elszállt, s kezdte elölről. Amikor beköltöztek, döngölt földes volt minden helyiség, s hogy könnyebb legyen tisztán tartani, viaszos papírral takarták le, mert linóleumra se tellett. Pedig mindkettőjüknek volt állásuk, Margit néni a gyógyszertárban takarított, meg a gyógyszerész néni kisfiát dajkálta. Délben hazaszaladt, megfőzött, megebédeltette a gyerekeit, s ment is vissza. János bácsi 1963-tól a gépállomáson, majd a növényvédő állomáson volt traktoros. 1966-tól a TSZ-be került, s innen is ment nyugdíjba. Margit néni dolgozott a postán, majd a helyi ABC-ben, s 32 év munkaviszonnyal rokkant nyugdíjas lett. Már kétszer kapott szívinfarktust. Az életükben az igazi öröm a fiúk születése jelentette. János bácsi megelégedett volna egy gyerekkel is, hiszen ők nyolcan voltak testvérek, de Margit néni két gyereket akart. Jancsi fiúk 1963-ban született, s majd 1968-ban megszülettek az ikrek: Tibi és Zoli. Most már hét unokájuk van: Dávid, Flóra, Tibi, Tina, Norbi, Attila és Zoli.
A kis nyugdíjat nagyon be kell osztani, hogy mindenre fussa, de – ahogy Margit néni mondja - haladni kell a korral, központi fűtés , padlószőnyeges szobák, plazma tv… szóval mindenük megvan, ami kell. Mindent megtermelnek a nagy kertben, minden évben ölnek disznót, tartanak baromfit, de azért megveszik a szalámit is. János bácsi ezt szereti igazán, hiszen életében evett elég szalonnát. Élik a nyugdíjasok tevékeny, nyugodt életét.
(további képek a képgalériában)
Végvári Sándor és felesége, Béres Margit HATVAN éve házasodtak össze, 1952. március 29-én.
Mindketten tősgyökeres mikepércsiek, együtt báloztak, egy baráti társaságban szórakoztak, s így hamar kialakult valami a két fiatal között. Megtörtént a jegyváltás, s tervezték a lakodalmat is, de a katonaság közbeszólt. Sándor bácsit elvitték három évre határőrnek. Margit néni várt rá, s miután leszerelt, összeházasodtak, A fiús háznál volt a lakodalom, vasárnap reggel mentek a templomba, mint férj-feleség, s mikor hazamentek, még akkor is húzták a zenészek a talpalávalót. Akkor a faluban Berki Anti bácsi és bandája muzsikált a legtöbb lakodalomban, így náluk is.
Nyolc évig laktak a lányos háznál, mire ez a házuk felépült. Előbb telket vettek, ahogy akkor mondták, a méhes-kertben ( itt volt a Nánási tanító méhészete), s aztán felépült a nagy ház. Ekkor már nagyocska volt a kislányuk, Margitka, aki 1954-ben született, s aztán az új házba megérkezett a második gyermek is, 1961-ben megszületett Sándor fiuk.
Sándor bácsi a Hajdú Megyei Építőipari Vállalatnál dolgozott, innen került a Mechanikai Vállalathoz, innen is jött el nyugdíjba. Margit néni kezdetben a helyi TSZ kertészetében dolgozott, majd a debreceni Kefegyárban helyezkedett el, s innen ment nyugdíjba. Sándor bácsi hat évig volt presbiter, s két évig egyházfi.
Egyszerűen éltek, és élnek ma is. Az öröm az életükben a gyerekek, az unokák születése volt. Mára négy unokájuk és két dédunokájuk van.
